A Lemeztár Fantomja

nemmondhatnám, hogy jól indult a dolog, ugyanis ezt a posztot már egyszer megírtam, amikor előjött az explorernek a popup blokkolója, én kinyomtam, hogy ne blokkolja, erre újratöltött, és elszállt az egész szöveg, amit kb fél óráig írtam és csinosítgattam... tanulság: mentsed fiam folyamatosan ahogy tudod...

nasszóval... rögtön két albummal kezdeném, amik igen kedvesek nekem.

Dar Williams neve, ha jól sejtem, nem csenghet sokatoknak ismerősen. amerikai előadóról van szó, stílusa leginkább a folk-pop műfajba sorolható, fegyvere pedig egy szál gitár, és egy lágy énekhang. néhol country beütés is érzékelhető, főleg a ritmusosabb betétek esetében. hogy miért kedves nekem? ezt a két cd-t akkori egyik kedvenc gimis osztálytársnőmtől kaptam kölcsönbe 1997-ben, miután hazajött egy féléves amerikai ösztöndíj útról. irigykedtem is miatta, mert én is kivágytam. kezembe nyomta ezt a két lemezt, én pedig izibe átvettem kazettára, és hetekig le se bírtam szakadni róluk.

külön világba kalauzoltak el, kezdő angol nyelvtanulóként már értettem a dalok szövegeit. Dar énekel amerikáról, családról, gyerekekről, és főleg a saját életéről. gyermekkoráról, családi emlékekről. nyálas? giccses? akkor nekem nem tűnt annak. és most sem tűnik. egy őszinte önéletrajz, melyet ha hallgat az ember, utazik. egy másik életbe, egy emlékképekkel teli világba. (angolul persze nem árt ha értesz valamennyire.)

nekem ezt jelenti.

alább az iowa c. szám a mortal city-ről, és a calling the moon c. a the honesty room-ról.

nem tökéletes minőség, de azt hiszem legalább mostmár muxik.